XL750 Transalp
vélemény

Honda XL750 Transalp – villámvélemény

Megneszeltem, hogy Pécsett van egy tesztmotor. Azon nyomban telefonáltam is, nehogy errő is lemaradjak, mint az NT1100-ról!

KESERÉDES!

Alapvetően Hondás és túraendúrós vagyok – minimális elhajlással. 2003-ban vettem egy még 650-es Transalpot, de pár év után Varadero-ra cseréltem, mert utassal, csomagokkal bizony gyenge volt. A Varát 15 évig nyüstöltem, egyszerűen nem volt mire lecserélni. Vagy 70-80 lóerős kicsit, vagy 130+ lóerős nagyendúról voltak, a számomra sweet spot hiányzot. Így adta magát az új Africa, amikor megjelent.

Évek óta rebesgették az új TA-t, vártam is a megjelenését, mert az Afrika azért nehéz (noha menet közben nem is érezni). Megjelent, megnéztem az adatokat és egyből fel is tűnt a 90(!) paci! Leginkább erre voltam kíváncsi. Kijön-e belőle, és hogyan meg mikor.

És akkor most a sok csacsogás után a villámvélemény.

  • Álló helyzetben érezhetően könnyebb, mint az AT!
  • Magabiztosabban a talajfogásom (180cm) – cserébe a rugóút kisebb
  • Üléspozíció szerintem egy-az-egyben AT.
  • Az utas lábtartója szemmel láthatóan magasabban van – az utas kifejezetten kényelmetlennek érezte!
  • Kerekek, fékek, kapcsolók, kezelőszervek egy része az AT-ról van
  • Az alkatrészek kidolgozása, minősége szerintem megfelelő – pláne ennyi pénzért
  • A rugózása kicsit lágy (legalábbis azzal a beállítással, ahogy átadták)
  • Az ülés talán kényelmesebb az AT gyárinál.
  • Pompás kis TFT kijelzője van, napfényben is jól olvasható – de miért kell rá ilyen?!?!
  • Szép a hangja, de nem olyan karakteres, mint az AT (én ellennék egy kicsit halkabb dobbal is)
  • A motor rezgése jobban átjön a kormányra, ezt igazából akkor éreztem, amikor visszaültem.
  • Fékek harapnak rendesen – 10-15%-al könnyebb a motor!
  • Utcai krúzoláskor nagyon kellemes a motor, van nyomatéka, de nem szaggat.
  • Viszont, 100-nál, hatban húzol egy kövér gázt, nem sok minden történi, csak hallod, ahogy próbál levegőt venni szegény.
  • DE! 6000 körül új életre ébred, 7000-nél pedig seggbe rúg! De annyira, hogy talán még az 1000-es AT-t is felülmúlja. A hangja is szép. 4-ben, pillanatok alatt 180-at mutat. Őszintén szólva ez nagyon meglepett és tetszik is. Valahogy sikerült ötvözni az alul nyomatékos endúrós érzést, felül meg a sportos gépek teljesítményét! Olyan érzés vele 150-el autópályázni, mintha csak egy nagy túragéppel mennél!
  • Csak pár km földút/murva és egy parlagon hagyott szántóra futotta most, de én úgy éreztem, hogy menet közben nem érezhető a tömegkülönbség. Persze, ha fel kell állítani, akkor nem mindegy, hogy mennyit kell emelni! Lóerőben itt nincs hiány, már a 40 is sok tud lenni.
  • A hátsó rugóstag gyenge volt – kicsit hintázott a kanyarokban -, félreálltam, hogy feszítsek rajta, de csak kulccsal, benyúlva lehet állítani, ez elég low cost megoldás! Mást nem is lehet rajta állítani.
  • Elöl hasonló a helyzet, csak az előfeszítés állítható! Azért ez is elég meglepő….
  • Nem tudom, hogy a Hondának hogyan sikerült összehoznia azt az olajteknőt, de aggasztóan néz ki!
  • Fogyasztása parádés, pedig nem sokat volt zárva a folytószelep!
  • Hogy szép-e? Kinek a pap, kinek a papné. Nekem tetszik.

Ha nincs utasod(vagy babrálsz a lábtartójával), ha nem zavar (szereted?), hogy kettőt vissza kell kapcsolni(a gyorsváltó parádés!), hogy rendesen meginduljon, és veszel alá rendes futóművet, akkor elgondolkodtató opció, pláne úgy, hogy rebesgetik, hogy 2024-től feltöltős és 130+ lóerős lesz az Afrika is (hogy a nyű enné meg őket!).