Honda CRF1150 Africa Twin közelről – EICMA tapasztalatok és az örök dilemma
Szombat reggel nyitásra értem ki az EICMA-ra. A cél egyértelmű volt: még a hömpölygő tömeg előtt személyesen szemügyre venni, körbejárni és felülni az új, 2027-es Honda CRF1150 Africa Twin összes elérhető változatára. Hondásként és egy 130 000 kilométert futott SD06 tulajdonosaként nagyon kíváncsi voltam, hogy a gyári fotók után élőben mit mutat a technika. Íme a kendőzetlen benyomások a kiállításról.
A „kistankos” alapkivitel – Gyorsabb műszerfal, alacsonyabb ülés és furcsa részletek
Az első motor, ami az utamba esett, a bézs színű normál volt.
Burkolatok és felületek: A borítás nem klasszikus fényezést kapott, hanem anyagában színezett (matt/selyemfényű) műanyag. Elsőre szokatlan, de élőben egyáltalán nem mutat rosszul. Mivel a tank lejjebb került a vázban, az egész felső burkolat műanyagból készült, ez egy kicsit fura nekem.
Műszeregység és navigáció: A fotókon hatalmasnak tűnő TFT-kijelző a valóságban egyáltalán nem túlzó, kifejezetten jól illeszkedik a helyére. A rendszer végre érezhetően gyors és reszponzív! A kormányon lévő kis joystick pontosan és könnyen kezelhető. Nagy kérdés még, hogy a markolatfűtés és a kipörgésgátló kitehető-e dedikált gombokra, mert az sokat javítana a használhatóságon. A Garmin Zūmo XT-nek viszont már nem igazán akad hely; hiába az Android Auto és az Apple CarPlay támogatás, én nem találtam még megfelelő navigációs appot, amire nekem kell.
Ergonómia és komfort: Az üléshelyzet és a geometria érezhetően megváltozott. A motor lejjebb került, a láb sokkal magabiztosabban ér le, és a lábtartó sem akadt össze a sípcsonttal. A gyári ülés elöl kényelmesebb lett, a hátsó viszont továbbra sem kényezteti az utast (szerencsére rendelhető gyári komfortülés).
Kérdőjeles mérnöki döntések: Az utaslábtartót közvetlenül a kipufogódob burkolatára ültették rá. Ez a műanyag elem és az utas cipője valószínűleg nagyon hamar amortizálódni fog a hőtől és a dörzsölődéstől. A kerekeknél maradhattak a már ismert kívül fűzött felnik: a tömlő nélküli kivitel vevőcsalogató, de a tartóssága a tapasztalatok alapján továbbra is kérdéses. Az elektromosan állítható plexi hasznos újítás, bár legfelső állásban furcsán előretolva áll. (hasonlóan az új NT1100-hoz).
A kiállított fehér vázas, fehér idomos alapkivitel nagyságrendekkel minőségibb benyomást keltett, mint a bézs vagy az ES változat. A fényezés gyönyörű, bízom benne, hogy a fehér váznál a rozsdásodási és pattogzási problémákat is végleg orvosolta a gyár.
Enduro Sport (ES) – Újra a magasban, de olcsó műanyagokkal
A három változat közül erre voltam a legkíváncsibb, hiszen papíron ez áll a legközelebb a vérbeli offroad felhasználáshoz.
Felfüggesztés és kilátás: A gép magassága az SD06-os AS-re emlékeztet. A CRF450-ből származó manuális futómű kifejezetten izgalmas és ígéretes – épp csak ki kellene próbálni. A lecsupaszított, egyszerű fejidom élőben egyáltalán nem mutat rosszul, a vezetőülésből a terepre nyíló kilátás pedig egyenesen parádés. Vastagabb küllők vannak benne, de nem tudom, hogy ez segít-e a felni gyengeségén.
Anyagminőség és spórolás(?): A piros-kék idomok sajnos a homokozóvödör műanyagból készültek. A kiállítási darabok már a csarnokban teljesen össze voltak karcolódva – egy 300-as CRF-en ez elfogadható, de egy 6 millió forint feletti prémium túraendurónál elég kiábrándító. Igaz, hogy legalább nem kell sajnálni, gondolom olcsón lehet cserélni és a leszerelésük is egyszerűbbnek tűnik.
Kiegészítők és a hátsó lámpa: Telefontartó gyárilag nincs ezen a verzión, a kézvédő sima műanyag (viva la Barkbusters). Enné a modellnél tűnt fel a hátsó lámpa formája! Igazi mérnöki rejtély. Remélem a Honda kiad majd egy háttérmagyarázatot arról, mi volt a pontos koncepció ezzel a formával.
A jobb telók és a kisebb fejidom miatt ez sem lesz sokkal terepképesebb, mint a normál kivitel, nincs jelentős különbség a tömegben, inkább csak optikailag.
Adventure Sport
Ez a kivitel számomra kevéssé opció, de az aszfaltozott túrák kedvelőinek ideális lehet. A radart szépen, diszkréten integrálták az orr-részbe (nem tolakodó, mint más motoron). Az ülésmagasság még alacsonyabb, az ergonómia maximálisan a kényelmes kilométerfalásra lett hangolva. Ha nem hajtana le vérem állandóan az aszfaltról, biztosan ezt venném!
A nagy dilemma
Az EICMA-randi után nem lettem okosabb, sőt! A kiállítás előtt az Enduro Sport (ES) volt a favorit, de az olcsó hatású műanyagok elvette a lelkesedésemet.
A normál változat ugyan minőségibb, de az alacsonyabb építés és az elektromos futómű miatt oda a megszokott otthoni és szerelhetőség és futóműtuning lehetősége.
Mindeközben ott áll a garázsban a jól bevált SD06-os 130 000 kilométerrel a háta mögött. Manuális futóműve – egy kis módisítással – minden körülmények között álomszerűen teszi a dolgát, a műszerfala átlátható, a szélvédelme kiváló, a felnik bírják a kiképzést, és a világ végére is elindulhatok vele anélkül, hogy oktánszámnövelőt vagy egyedi gyújtástérképet kellene magammal vinnem.
Egyelőre várom a hivatalos hazai árakat, de a döntés nehezebb, mint valaha…
Ezeket is érdemes megnézni
