Gibraltár motoros túra 8. rész

Amiért elindultunk!

Kicsit több, mint egy százasra van Gibraltár Rondától. Gyönyörű, paratölgy erdőkkel borított, a sötétzöld háttérből világító, hófehér házacskás falukkal teleszórt hegyek közt vezetett az út Gibraltárig. Szinte zéró forgalom, igazi élménymotorozás!

Algeciras egy nagy kikötőváros, csúnya szürke szmoggal töltötte meg az öblöt. Hál istennek Gibraltár már nem volt benne. Felettébb vicces, hogy a Herkules Oszlopaihoz vezető út keresztülmegy egy nemzetközi reptéren. Pirosat is kaptunk de csak valami apró gép szállt le, nem egy 747-es.

Korán érkeztünk volt még parkoló a felvonónál és nem is kellett sokat sorban állni a jegyért sem. Lassan emelkedtünk felfelé és egyre gyönyörűbb kilátás tárult elénk. Vártuk, hogy találkozhassunk az egyetlen európai majom fajjal. Nem is kellett túl sokat várni, még be sem dokkoltunk már ellepték a felvonót és elkezdték vegzálni a turistákat. Volt sikongatás 😀

Pazar a kilátás minden irányba, Marokkó hegyeit is látni lehetett. Sokat sétáltunk a sziklákon, bunkerek, erődök, alagutak minden felé. Süti, kávé és egy kis szuvenír a végcélról.

Kifele, vagyis az EU-ba befele menet egy kis sor volt a határon, de előre furakodtam.

Bár azt gondolnánk, hogy Gibraltár a legdélebbi pont, de nem. Nem messze fekszik Tarafa, ami pár kilométerrel délebbre van. Itt találkozik a Földközi-tenger az Atlanti-óceánnal! Innen mér egészen tisztán látszott egy másik kontinens!!!

Egy kis séta, tengeri és óceáni láblógatás(egyik lában itt, a másik ott!) után Los Angeles felé vettük az irányt.

A hazafelé egy másik nyomvonalon mentünk, ami legalább olyan szép volt, mint a Gibraltárba vezető út.

Korán éreztünk Rondába, lecuccoltunk a szálláson és bementünk a városba, megnéztük az bikaviadal arénát, a lovagló iskolát és a csodaszép régi belvárost.

Galéria