Törökország és Grúzia: búcsú a Kaukázustól

Eredetileg Mestia felé akartam lemenni Batumiba, de utolsó pillanatban átterveztem, hogy még egyszer megjárhassam a csodás Zagari-hágót! Kristálytiszta idő volt, kicsit elmotoroztunk a gleccser felé is, hogy reggeli fényben is láthassuk. Igen pazar volt. Örök emlék lesz!

A hágón, a hágót takarító munkagépeken kívül, egy lélekkel sem találkoztunk. Hamar leértünk Kutajsziig, ahonnan nem a tengerparton, hanem a Kis-Kaukázuson keresztül vettem célba Batumit. Az út jó sz*r volt (mint idefelé is) és itt találkoztunk az út során az első agresszív, motorkergető kutyákkal.

Útba ejtettem egy grúz teagyárat, megnéztük az ültetvényt, a gyárat és tartottak egy kis teakóstolót is. Volt egy custom BMW a családban, így kicsit a motorozásról is beszélgettünk.

Innen már Batumi, amit én szíves szerint kikerültem volna, de rágták a fülemet. Bementünk, megnéztük a mozgó szobrot, sétáltunk kicsit és haraptunk is valamit. A kelet Las Vegas-a szubtrópusi éghajlattal. Jó hely. A belváros. Mire elindultunk kifelé, beállt a város. Motorral is alig tudunk haladni, nem nagyon segítőkészek. Viszont az egyik piros lámpánál a szomszéd sávban lévő buszsofőr átnyújtott egy csoda szép, ízletes barackot 🙂

Nincs messze a határ, nagyjából 20km, de egy élet volt kijutni. Kifele simán kiengedtek, de a törökök megint hozták a szokásos körülményességet. A határon megint előjött a török autópálya díj (HGS), megkérdeztem hol lehet venni, megmondta, de ott nem volt. Nem foglalkoztam vele sokat, de már úgy voltam vele, hogy csakazértis szerzek egyet!

Hamar lekanyarodtam a Fekete-tengertől, Artvin felé, mert a következő napokat a Kackar-hegységben, offroadozással akartam tölteni. A következő városban megálltunk egy Shellnél tankolni, és hamár shell, itt tuti van HGS matrica. Nem is értették mit akarok, de a sarkon lévő ATM-hez irányítottak, hogy ott tudok intézni. Hátperszehogynem. Csapattuk tovább, végre Törökország, megint frankó utak, lehetett haladni. Jó darabig a Borçka-víztározót kerülgettünk, karcoltuk az aszfaltot a lábtartókkal, rendőröknek, zsandároknak nyoma sem volt. Végre.

Grúzia nem motorosoknak való. Nem is találkoztunk sokkal, talán 2 darab 3-5 fős offroad falka volt a teljes felhozatal az 5 nap alatt.

Artvin-nál a hegyen találtam egy panorámás, faházas panziót. Az öreg lehúzott 2-3 évtizedet németben, félrerakta a pénzt, hazajött és megépítette. Csomó hasonló sztorim van a Balkánról, de Magyarorszgágon még nem hallottam ilyet. Sőt. Volt egy kis étterme, meg hideg söre is. Este még egy kicsit ejtőztünk a teraszon, elszívtam az utolsó szivart. Közel volt már a túra vége.

400km, 11 óra, hét a nyeregben.