Törökország és Grúzia: a várva várt Zagari-hágó

A reggeli jó volt, nagyon jó chéf volt a borászatban. Korán indultunk és nyargaltunk egészen Kutaisziig, mert nagy nap állt előttünk: irány a túra fénypontja: Ushguli! És nem is akárhogy! Mindenki Mesztia felől „kerül”. Tbilisziből indulva elég hosszú az út, meg egyébként is, ki akar aszfalton menni?

A szokásos, motoros, mindig „van egy hosszabb út is” ellenkezője történt: találtam egy rövidebb utat: a Zagari-hágó felé! A Kaukázus 6.000 méteres csúcsai közt, gleccserek árnyékában akartam motorozni, nem egy forgalmas főúton. A Zagari egy 2.500 méteres hágó, aminek a nyugati oldalán fekszik Ushguli. Egy darabig aszfaltozott út vezet a Tskhenistskali patak völgyében. A térképek, túrabeszámolók alapján végén 60-80km magashegyi dagonya vár ránk. Ezt ugye külön izgalmassá tette, hogy az előző nap a eső elmosta az utat Omalo felé, de mivel erre a madár se jár, nem volt róla információ. Ráadásul az előrejelzés mára esőt mutatott. A legrosszabb eshetőség, hogy vissza kell fordulni és Mesztiának kerülni, ami már nem fér bele a napba. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok az az izgulós fajta, de aznap éreztem egy kis bizsergést! A többiek pedig kifejezetten nem voltak elragadtatva az ötlettől.

Szóval, pálya Kutasziig, ott megálltunk a főtéren egy sütire. A grúz sütire, ami kísértetiesen hasonlít a Gajdos Cukrászda világhírű házi krémesére, csak fel van turbózva. Hárman ettünk meg egyet darabot, akkora volt! Grúziába végre volt jó kávé, így ezt is kihasználtuk. Kutaiszi gyönyörű üdülőváros lehetett valamikor a szovjet érában(vagy még előtte?), de mára eléggé lerohadt. Nagy potenciál van benne, meglátjuk mi lesz belőle.

Hol volt, hol nem, hol jó minőségű, hol kátyús volt az út a Kaukázus szíve felé. míg el nem értük a 15-ös utat, ami már egyenesen a hágóra vezet. Onnan, ha nem is friss, de nagyon jó aszfalt vezetett egy újabb, de kisebb üdülővárosig, Lentekhiig. Ahogy emelkedtünk, befelhősödött és volt, hogy csepergett. Mielőtt bevetettük volna magunkat az ötezres csúcsok közé, megtankolunk, hogy visszafelé is elég legyen a benzin. Ushguliban nincs benzinkút, meg sok más egyéb sem.

Gyönyörű, érintetlen természet, apró – lassan elnéptelenedő – falvak, omladozó nyaralók az út mentén. Gyönyörű, hangulatos vidék. Minden felé malacok meg kecskék az úton, pont, mint Korizikán. Ahogy közeledtünk Makhashi felé, ahonnan, elvileg már nem volt aszfalt. El-el tűnt az útburkolat(vagy a komplett út). De nem volt vészes, csak taposott murva. Elhagytuk a falut, ami kb. a lombkorona határon volt, és betonlapos, magashegyi úton mentünk tovább. Látszott, hogy friss, örültem, hogy kicsivel tovább tudunk békében haladni. Az eső lógott és közben előbújtak a gleccserek és hatezres csúcsok!! Lélegzetelállító volt!

Az izgalom még ott volt, mert a hágó utolsó szakasza a török halálúthoz hasonló, Stelviót megszégyenítő szerpentinben végződött. Egy-két interneten talált fotó alapján, szügyig érő sárral. Csak mentünk, de a betonút nem akar fogyni. Megcsinálták egészen Ughguli-ig!

A hágó után lassan ereszkedik az út a fél éven keresztül a világtól elvágott kis faluig. Az utcák keskenyek, sárosak, tehénszarosak, tényleg, mint egy középkori filmben. A turizmus nyomai már láthatóak, de még igazi, nekem való, világvége hely! A szálláson változtatni kellett az utolsó pillanatban, így először rossz helyen kerestem, aztán jó szállást is igen nehezen találtuk meg a zegzugos utcácskákba. Egy régi, klasszikus, tornyos kőház volt megtoldva.

Nagyanyó és nagyapó adta ki, a lányuk(unokájuk?) intézte az interneten. Rajta keresztül tudtunk bármit megbeszélni a háziakkal, mert csak oroszul tudtak, az meg nekem már kikopott. A toldás fából készült, az zárt ablakokon is befújt a szél, kutya hideg volt. 4 házzal odébb volt egy étterem, ahova már kétségekkel indultuk el, de hatalmas meglepetésünkre még a Michelin listán is elférne. Pláne grúz viszonylatban.

Nagyon jót ettünk, megkóstoltuk a helyi különlegességeket és töményeket(grúz konyak!) is. Mindezt két, pöttöm kaukázusi juhász társaságában. Rózsika és a fél éves kölyke fegyelmezetten nézte ki a falatokat a szánkból! Este a patakparton egy jó grúz sör mellett elszívtam az erre az alkalomra tartogatott szivaromat.

A patak zúgására aludtunk el. 378km, 7 óra.