Törökország és Grúzia: az orosz hadiút

Nem indult túl jól a nap. Szakadt az eső. Már jó előre figyeltem a grúz előrejelzéseket, izgultam, hogy milyen idő lesz ott. Sok, aszfaltozatlan, hegyi szakasz volt tervben, ami szügyig érő sárban nem az igazi. Plána csomagokkal és utassal. És hát persze, hogy pont abban a 5 napban esett Grúziában, amikor ott voltunk…. A szállás, ahogy írtam is korábban, teljesen európai, a reggelit is beleértve. És szakadt az eső.

A térlép szerint szép, szerpentines szakasz vezetett le a Mtkvari völgyébe. Kikecmeregtünk a szálloda, teljesen felázott, frisset feltúrt bekötőjéről – tényleg szügyig süllyedve. A városban alig volt út. Mindenhol építkezések, szállodák, resort-ok és a hozzájuk kapcsolódó közművek. Minden fel volt túrva. 2-3 év múlva nagyon pazar lesz! A szerpentin szép volt, nem is volt annyira rossz az út, de az eső miatt mindenki szuttyogott, és a vizes úton azért nem lehetett úgy előzgetni, hogy jó legyen. Leértünk a völgybe, keresztülmentünk Khashurin-n, ami ugyancsak fel volt túrva, le volt minden zárva. A munkások a motorral simán beengedtek az építési területre, csak épp kijutni volt nehéz. Dagasztottuk itt is a sarat rendesen. Az eső csak úgy ömlött.

Mivel ömlött az eső (ezt írtam már?), felcsattantam az autópályára Tbilisi felé, hogy minél inkább szemből kapjuk az áldást. Tbilisi-nél eltévedtem a furmányos le és felhajtó közt (sose szoktam – kivével a szokásos Bolzanót!) és meglehetősen sokszor ki szerettek volna nyírni az autósok. De nem csak a jól ismert agresszív B*sek, hanem a szedált Priuszosok is! Nem mondanám motoros barát vidéknek. Pedig szeretem a káoszt, a nápolyi kavalkádot kifejezetten élvezem.

Végre találtam egy értelmezhető benzinkutat. Értsd úgy, hogy talán van meleg tea és kávé. A kutasok kedvesen voltak, kaptunk forró italokat meg hősugárzót. És láss csodát, a kút tele volt a legkülönfélébb sörökkel és ráadásul emberi áron 😀 Amíg megmelegedtünk, az eső is elállt.

A terv az volt, hogy korán a szállásra érünk és a 3 célpont közül az egyiket még aznap útba ejtjük: orosz hadiút, Kistani tornyok és Omalo. Ezek közül a hadiút volt egyedül aszfaltos, így ez maradt mára. 120km volt az orosz határ, a leírások alapján 3-4 óra is lehet, mert nagyon nagy a forgalom, nem lehet előzgetni és csak lassan lehet haladni, és nem is a legjobb minőségű. Egy nagyobb eső elmoshatja az utat és akkor ott maradsz. Vagy oda se érsz.

Az út 100 kilométeren kétezret emelkedik, majd ismét lesüllyed 1.300-ra, az orosz határra. Nagy volt a forgalom, nagyon sok teherautó, akik ugyancsak semminek néztek, mint az autósok. Simán rád húzzák a vontatmányt. Az első kanyargós szakasz után egy fennsíkon folytattuk, ahol – nem akarok nagyon nagyot mondani – vagy 20-25km-es kamionsor várta az orosz határt. Mindent is vittek, amit Európából nem szabad…. Még feljebb újra esni kezdett és kétezer felett már hideg is volt, mindennek mondanám, de nem motoros időnek. De mi kemények vagyunk. Végül – kis megállóval – 2 óra alatt elértük a hadiút végét!

Az orosz határra elállt az eső, kicsit körbenéztünk és mentünk is vissza a Gergeti kolostorhoz. Ködben úszott, csak időnként kandikált ki. Szép meg érdekes volt, de szerintem nem túl nagy durranás, ha választanom kellene mit nézzek meg Grúziában nem ezt lenne az, ahogy az orosz hadiút sem.

Lent a parkolóban egy streefood-osnál jól bekajáltunk, meggyöntöltem egy kölyökkutya hadat. Közben már kezdett felszáradni, de mi teljesen át voltunk fagyva. Hiába a jó esőruha, a pára, az eső, a hideg szép lassan kihűt. Rengeteg, jobbkormányos Mitsubishi Delica-t láttunk. Ezekkel hozták ide, a Gergetihez a sok turistát. Azokból is az izmosabbak, 3 literes, V6-os benzinmotorokkal, automata váltóval és összkerékkel az úttalan utakra. Mentek, mint az olajozott istennyila. Visszafelé a hágón észre vettük a grúz Pamukkalet. Odafele az esőben és a ködben fel sem tűnt. Mondjuk most nem volt kedvünk fürdeni 😀

A szállásra menet megálltunk még a híres Orosz-Grúz barátság emlékműnél, az azért megér egy misét, igen pazar a panoráma! Ebbe az irányba már szinte semmi forgalom sem volt, hamar leértünk a hegyről. Az Ananuri-erőd már zárva volt, csak kívülről jártuk körbe.

A szállás egy frissen nyílt borászatnál volt, 2 éjszaka, mosással. Remek konyhájuk volt, főztek nekünk jó, kis, grúz vacsit. Kaptunk finom bort is és kicsit beszélgettünk a szállásadóval meg a többi vendéggel. Közben a hajszárító küzdött a vizes bakancsokkal….

429km, 10:14, ebből 6 óra 40 perc nyeregben. Esőben, hidegben. Kemények voltunk!