Gibraltár motoros túra 4. rész

A Pireneusok, Andorra és a disznószar szagú Katalónia

Kristály tiszta reggelre ébredtünk – ahogy az hidegfront után lenni is szokott.

Ezért kicsit örültem is az előző napi esőnek, így legalább semmi sem ronthatta el a Pireneusok élményét! Lassan kezdtek emelkedni a dombok. Az otthonihoz hasonló lombhullató erdőket alpesi tájak váltottál fel. Minden felé csodás lila őszi kikericsek virágoztak. Forgalom szinte nem volt.

Egyszer csak az tűnt fel, hogy a fenyvesek is elmaradtak – már valahol 1800m felett jártunk – és igencsak hideg lett. Nosza, újra felkaptuk az esőruhát, mert a szűk nyári kabátok alá már nem lehetett több réteget begyömöszölni. 2400 méter környékén van a hágó, aminek a túloldalán már Andorra van. A Pireneusok északi része elég jellegzetes forma- és színvilágot mutat Európa többi hegyeihez képest.Túl sok helyen nem lehet rajta átkelni. Elég sokat nézegettem a térképeket, hogy minél többet kiélvezzünk belőle, de elég nagy kerülőkkel lehet volna csak megtenni, ami plusz napokat jelentett a szűkös kertből.

Azóta újra körbemotoroztam a vidéket az Afrikával is, és most videók is készüktek a lélegzetelállító tájról. Itt a youtube playlist:

Andorrába érve – a máshol megszokott módon (kivéve Cesky Krumlov – de ez egy másik történet :D) egy térre a többi motor mellé támasztottam le a vasat, de egy helyi rendőr elkezdett valamit aggódni és hadonászni, így rövid keresgélés után egy normál, autók számára felfestett parkolóhelyre álltam be. Mire visszasétáltam, addigra már ott volt a lopóautó és szépen daruzták a motorokat a platóra!!! Vagy harmincat! Elég hosszú időt töltöttünk el a városban, helyi sütik és kávé szondázása után tovább indultunk, be volt még tervezve Poblet apátsága.

Alig, hogy elhagytuk Andorrát, megérkeztünk a nyárba! Esőruha, pulcsik, aláöltözők mentek a dobozokba! Igazi élménymotorozás volta Pireneusok déli lejtője! A déli lankák már hagyománynak mondható mészkő/karszt formát mutatnak, amiből találni bárhol Európában. Forgalom továbbra sem volt, az aszfalt minőség kitűnő volt, tempós kanyarok egymás hegyén-hátán. Nehéz volt betartani a sebesség korlátokat!

Ahogy az El Serge folyó partján közeledtünk tengerszinthez, megjelentek az első falvak, városok. A folyó két partját kivéve teljesen kietlen és kiégett volt a táj, hónapok óta nem láthatott már esőt. Elnézve a falvakat, házakat, autókat nagyon szegény vidék lehet. Talán egy évvel korábban volt a Katalánok Spanyolországtól való elszakadásának drámai csúcspontja, aminek az egyik indoka pont az volt, hogy Spanyolország többi vidékénél jóval gazdagabb. Szerintem a Barcelonaiak nem járnak vidékre. (Ahogy sajnos egy budapestiek sem tudják mi van az Ormánságban).

Minden falu végében volt 1-2 kisebb disznótelep – ránézésre néhány százas befogadó képességgel. A megannyi kis hizlalda hosszú, talán vagy 60-80 kilométeren keresztül átható disznószar szaggal terítette be a környéket. S mivel az szagok elég meghatározóak az ember életében, nekem Katalóniáról egyből az jut az eszembe 😐 Vagy fordítva?

Poblet környékén a hegyek már inkább csak dombok, szőlő amerre csak a szem ellát. Megérkeztünk a kolostorhoz, vele szemben pont volt egy étterem, ennek igencsak megörültünk az előző napok keserű tapasztalata után. Kár volt.

A XII. században alapított apátságnak saját szállodája és borpincéje is van. Alig voltak látogatók, kedvünkre időzhettünk a csodaszép gótikus építészeti jegyek közt. Betekintés lehetett kapni a szerzetesek napi életébe is mivel néhányan még mindig lakják. Gyönyörű szép udvara és kerengője van, amit (az ablakokat kivéve – mert itt azokra nagyon nincs szükség) összehasonlítható a Harry Potterben megjelenő Gloucester-i kerengővel.]

Olyan este 6 felé végeztünk az apátsággal és elindultunk a szomszédos étterembe. Hát persze, hogy zárva volt! A térképek szerint meglátogattunk a közelben még kettőt, de árva lelket nem találtunk a tárva nyitva hagyott épületekben, udvarokban. Visszamentünk a legközelebbi, Montblanc nevű városkába, hát ott kapunk valami. A főtéren volt is két étterem szerű képződmény, még menü is ki volt írva krétával a táblára. Leültünk, vártunk, semmi. Odamegyek a felszolgálóhoz, aki – bár ott voltak az ételek a bárpulton – azt mondta, hogy már nincs uzsonna idő! A szomszédos vendéglátó ipari egységben is megpróbálkoztam. Hál istennek ott egy thai lány (migráncs!) volt a pultos, aki átérezte fájdalmunkat és (t)ehetetlenségünket és a bár hátsó sarkában adott enni.

Ha Spanyolba mész, vagy legyen nálad kaja, vagy igazítsad az egész túrád a rövidke kis időablakokhoz: reggeli, tízórai, aperitív, ebéd, uzsonna, tapas, vacsora, copas.

Visszamentünk a kolostorba, elfoglaltuk a puritán, zarándokoknak fenntartott szobát és gyönyörködtünk a meleg, nyári naplementében. Még sört is lehetett kapni a recin és végre volt lehetőség az első dominikai elfüstölésére.