Gibraltár motoros túra 1. rész

Nagyon régen el szerettem volna jutni az Ibériai-félszigetre. Az Alhambra gyermekkorom óta nagyon vonzott, ahogy Héraklész oszlopai, a Földközi-tenger kapuja is! Barátaim ellátogattak néhány éve, de nem csatlakoztam hozzájuk, mert egy évvel korábban Szicíliát barangoltuk be júliusban és akkor el is döntöttem, hogy délre többet nem megyek a nyár közepén.

A célpontok nagy vonalakban ezek voltak: Andorra, Montserrat, Alicante, Sierra Nevada, Granada, Ronda, Seville, Faro, Sarges, Zambujeira, Lisabon, Cabo de Roca, Porto, Santiago de Compostela és a csodás Baszk-föld. Az útvonalat ezen sarokpontok alapján tereztem meg, beiktatva a célpontok közti szebb utakat vagy látnivalókat.

Szeptember végét céloztuk meg indulásnak, hogy elkerüljük a dögletes meleget, de azért ne érjen meglepetés hazafelé az Alpokon átkelve. Minél hamarabb szerettünk volna eljutni a Pireneusokig, így bevállaltunk 1600 kilométernyi autópályázást. Monserrat-ot elvetettük a tömeg miatt és helyette Poblet csodaszép, gótikus kolostorát ejtettük útba, sőt a kolostorban is szálltunk meg!

Szeptember első hetében kezdtem összerakni az útvonalat, majd kéthétig szórakoztam vele, mire kész lett a végleges változat. Felmerült, hogy mi lenne, ha előre megvennénk a jegyet az Alhambrába, hogy ne kelljen ott bajlódni vele. Elég hamar kiderült, hogy át kell szervezni az egészet, mert október második hetéig már minden jegy el volt adva!!!! Már azon voltunk, hogy ki kell hagyni a bakancslistás helyet, amikor is szeptember 26-ra valahogy találtam két szabad belépőt! Pár nap tervezgetés után megszületett az Alhambrás belépőhöz igazított terv: 16 nap és nagyjából 8000km. (naná, hogy nem ez volt a végleges útvonal)

A szállásokat előre lefoglaltunk AirBNB-n és Bookingon. Az út felére egy hosszabb (több, mint 1 napos) szállást terveztünk, hogy meg tudjuk ejteni a mosást. Ez pont Rondába esett, ami tökéletesnek bizonyult, mert Andalúzia szívében található.

A motor

Ide még az öreg motorral mentünk, egy 2005-ös, 1000-es Honda Varaderoval.

Az induláskor már 130 ezer felett járt a kilométer számláló, amiből legalább 120-at én tettem bele. Jó Hondához méltóan megbízhatóan tette a dolgát bár a korból fakadóan (14 év) már kezdtek előjönni problémák. Egy évvel korábban Skóciából hazafelé elkezdett a benzinpumpa rakoncátlankodni. A genetátor-fesszab csatlakozója lassan oxidálódott és elégette a műanyag házat. A pumpa ki lett cserélve a vezetékeket pedig leforrasztottam, a fesszabot és a generátort kimértem. A skót túrán el is kezdte enni az a olajat, de mindenféle aggodalmam ellenére csak a szekunder levegőkör O gyűrűje fáradt el és szívta az olajat a szelepfedél alól. Pár ezres tétel volt Honda gyári alkatrésszel. Friss olaj és olajszűrő ment még a blokkba, mert bár 12ezer a csere periódus, az autópályázás hamar kifárasztja az olajat(főleg a Motult!). A láncban bőven volt még tartalék, a fékbetétek ránézésre kibírták az távot, de azért raktam be cserét. Gyári szerszámkészlet plusz kukacos defekt javító és pár CO2 patron került még a csomagba, illetve egy kis láncspray, ha valami baj lenne az automata olajzóval.

Új Michelin Anakee Adventure papucsok kerültek fel – nem akartam félúton gumizni. Akkoriban jelent meg az Anakee 2 utódaként és ez volt az első komolyabb próbaútja.

Két oldalsó és egy hátsó dobozba szuszakoltuk be az útravalókat.