Törökország és a Kaukázus: a híres sötét kanyon!
Ez a nap nem szólt másról, mint a Dark-kanyonról. Egy jó kis körutat raktam össze, megkerülve a Keban víztározót. A nap a motorozásé volt! A reggeli – az előzőekhez képest – nem volt túl pazar, de azért simán jó volt nem török viszonylatban. Világosban még inkább látszott a földrengés egyelése, rengeteg foghíj tátongott az utcákon, törmelék hegyek és már sok újraépült ház is volt. Gyorsforgalmin hagytuk el Malaty-át majd belevágtam a vidéki tájba.
Ezen a napon is valami újat láttunk, talán Spanyolország volt ennyire változatos. Csíkos, színes dombok közt haladtunk jó darabig. Megálltunk egy bácsikánál és vettünk egy dinnyét, hogy majd a kanyonban elfogyasztjuk. A csomagok a szálláson maradtak, mert itt 2 éjszakát töltöttünk, így el tudtuk rakni a dobozba. Ezután egy igazi keskeny, zergeb*sztán felmásztunk egy elhagyott, 1.500-as hágóra, ahol még valamicskét zöld volt a növényzet. Innen már emelkedtek a hegyek. A kanyon előtt még megálltunk tankolni és végre a kajszis vidékre értünk. Vettem is egy kilót a napon aszaltból és a felét be is vágtam 😀 valami Isteni volt!
A Kemaliye (Karanlık) kanyon és a hozzá kapcsolódó „út” (Taş Yolu) a világ egyik legkülönlegesebb mérnöki és természeti látványossága: a kanyon falába vájt, 38 alagúttal tarkított utat a helyiek kezdték el építeni kézi szerszámokkal még 1870-ben, és elképesztő kitartással, összesen 132 évnyi munka után, csak 2002-ben fejezték be teljesen (ekkor már állami segítséggel). A Sötét-kanyon a világ egyik legmélyebb szurdoka, ahol a függőleges sziklafalak magassága helyenként eléri az 1.000 métert, az alján kanyargó Eufrátesz folyó pedig olyan mélyen van, hogy a napfény sokszor alig éri el a völgy talaját. Az út ma a világ egyik legveszélyesebbjeként ismert: az aszfaltozatlan, korlátok nélküli szakaszok néhol alig 2 méter szélesek, így a kalandvágyó utazóknak és bázisugróknak is népszerű célpontja.
Délről értük el a kanyont és elsőre megállás nélkül végigmentünk rajta, a másik végén megfordultunk és visszafelé már megálltunk fotózni, drónozni és piknikezni az egyik galériában. Kiélveztük! Pazar, egyedi élmény! Enduró szerintem nem kell, óvatosan utcai géppel is át lehet menni, ha valaki szeret küzdeni. Személyautóval necces. Voltam már veszélyesebbnek (tűnő?) utakon is, de ez ugye szubjektív. Tériszonyosoknak nem ajánlott!! A városból, egyébként, terepjárókkal is behoznak az alagutakba, ha sajnálod a járműved. A város pedig az eddigi legturistásabb volt ! Szép, régi – és rendbe rakott – épületekkel – amit eddig sehol sem láttunk még – és csomó bolt, étterem volt. Simán megérte, ki ne hagyjátok!
Visszafele a kanyon bejáratánál lévő hídon átmentünk az Eufráteszen és vagy 2 órán keresztül szerpentineztünk a pazar hegyek között. Egy lélekkel sem találkoztunk. Igazi élménymotorozás volt! (24-56, 62-53, 62-58 utak) A táj nagyon változatos volt, mindenféle, eddig még nem látott geológiai alakzatok.
Az út egy kompban végződött, amivel le lehetett vágni a víztározót megkerülő utat (vagy +120km kerülő). Azért is akartam erre jönni, mert a komp majd 900 méteren hajókázik. Nem sokat, de azért kutattam a neten, aminek az lett az eredménye, hogy (dokumentáltan) ennél magasabban már csak a Titicaca-tavon van komp közlekedés!!!
A kompon kiderült, hogy a Varából dől az olaj, bíztunk benne, hogy Malatya-ig kibírja. Útközben megálltunk egy útszéli étteremben halálra enni magunkat (igen, ez is nagyon jó volt). Sötétben értünk vissza a szállásra, ahol már csak az alvás maradt.
Még egy kis mosás várt. Kb. hetente szoktam úgy szállást keresni, hogy mosni tudjunk, elvileg ez is ilyen volt. Nagyon nem beszélnek a törökön kívül semmit sem, így sokáig tartott ezt megbeszélni. Csak a szálláson derült ki, hogy vegyszeres tisztítójuk van, nem mosógép, amit inkább kihagytunk és maradt a jól bevált módszer…
A kanyonról a videót már megvágtam, ha virtuálisan be akarod motorozni, itt a link:
https://youtu.be/bKqKRDFDFZw
417km, 10 óra alatt, ebből 7 óra a nyeregben.
