Törökország és Grúzia: gleccsermászás!
Motormentes nap! Minden túrámon szokott lenni 1-2-3 túranap, amikor nem, vagy max nagyon kicsit motorozunk és inkább a gyalogtúrázásé a szerep. Ez az egyik indok, hogy egyedül motoros túrázunk. A motoros általában lusta alkat, nem szeret gyalogolni. Tisztelet a kivételnek!
A reggeli különleges volt. A legmeglepőbb rész a a vörös kaviár volt itt, a világ vége után kettővel!
Több, mint 20 kilométeres túra várt, a faluból egészen a Shkharka-gleccser lábáig. Indulás előtt még kiimádkoztam az öregtől, hogy hadd másszak fel a tornyukba. Adott egy létrát, amivel a melléképület tetejére feljutottam, ahol a torony bejárata volt. Belül korom sötét, 3-4 szint, szintenként egy-egy létra, ami nem biztos, hogy felért a következőig. Nem volt túl egyszerű mutatvány, de megérte!
Vettünk sört, meg egyéb útravalót és elindultunk. Az java része földút volt, egészen egy „hüttéig”. Lankásan emelkedett az út az Enguri partján, minden felé csoda szép rétek a legkülönfélébb virágokkal! Látszik, hogy itt igazán érintetlen a természet. Ilyen érintetlen tájat, növényzetet, állatvilágok sehol sem láttam Európában! Időnként parfümszerű illatfelhőbe sétáltunk bele, órák kellettek, mire rájöttem, hogy, az apró, bokros fűzféle teljesen jellegtelen virága árasztja. A hüttében vételeztünk még egy kis sört (a felét félúton a patakba rejtettük, hogy visszafelé is fel tudjunk frissülni!), kinyújtóztattuk a lábunkat és indultunk tovább a gleccserhez.
Idáig egyébként akár személyautóval is el lehet jönni. Innen viszont már technikásabb lett, keskeny ösvény, hatalmas sziklák közt, helyenként bozótszerű, sűrű aljnövényzetben. Pompás illatú liliommezőkkel(!) tűzdelve. A végén már a gleccser által lerakott sziklákon kellett ugrálni. Biztos távolságban letáboroztunk, megtízóraiztunk és megreptettem a drónt. Talán 40 ember lehetett ott egy időben, tömegnek nem mondható. Semmi korlátozás vagy védelem, oda lehetett menni a gleccserhez. Meg is tapiztam. 2.600-ra másztunk fel a szállás 2.000-es magasságáról.
Összevágtam egy kis videót a drón felvételeiből: https://youtu.be/IOH_LxvGra0
Az egész látvány lenyűgöző volt, az 5.200 méter magas Shkhara csúcsa feketén, üde zöld hegyoldalakkal övezve hatalmasodott fölénk. Az Alpok kismiska. Örök élmény lesz, benne a top háromban. A Shkara mögött magasodik az Elbrusz, de az már Oroszország. Visszafordultunk, megnéztük a völgyet ellenkező irányból is, nem kevésbé pazar a látvány. A hütténél most csak röviden álltunk meg. Lejjebb ott várt a patakba dugott hideg sör, hogy erőt adjon az utolsó 7 kilométerhez!
A végén még beugrottunk helyi kis múzeumba, ami kis betekintést adott, hogy hogy éltek itt az emberek télen, a teljes izolációban. Valamiért egy kicsit a lofoteni viking múzeumra emlékeztetett.
Elfáradtunk, de megérte. Azt a túrát bármikor, akármikor újra megcsinálnám!! És nincs kizárva, hogy nem fogom újra megtenni. Megint a szomszéd étteremben kötöttünk ki, csak most bent, mert közben ránk esteledett és hideg volt. Ma sem kellett altatni!
20km, ebből nulla a nyeregben, 8 óra.
